Nagyon sok idő telt el azóta,hogy nem írtam. Ha végig gondolom, milyen sok minden történt is ez idő alatt: megszületett Rode, voltunk otthon Bölönbe, voltunk Debrecenbe most 2 hete, nagyon jó volt egyet unokázni a gyerekeinkkel lenni,tudjátok mennyire hiányoztok!!!
Nem rég raktam le a kis dobozomat amiben őrzöm a leveleket amiket a gyerekek írtak, úgy is tudjátok, hogy agyon könnyeztem magam.
Habár nagyon jól tudom, hogy Isten csak egy időre adta nekünk a gyerekeket, hogy mellettünk legyenek, eljön az idő, hogy kirepülnek és el kell engedni őket, nekem mégis fáj ez a nagy távolság!
No erről most ne többet, mert nagyon utol ért a honvágy, most még a férjem sincs itthon,így nagyon rossz.
Had írjak egy pár sort a gyerekeimről akik biblia órára járnak, ahogy ők mondják, sok arany mondást és éneket tanulnak és aminek még nagyon örülök és hálás vagyok Istennek, hogy szeretnek imádkozni.
Kérlek ti is imádkozzatok Csákánydoroszlóért, az egyik nap hívott Nóri édesanyja és elmondta, hogy nagyon örülnek a férjével, hogy a gyerekek itt lehetnek, sokat tanulnak,otthon is imádkoznak, milyen csodálatos lesz mikor ők is megtérnek!!
Hát igen, nagyon repül az idő itthon vagyok legtöbbet és mégsem érem be magam. Holnap neki állok sütni, kell csináljak 2 db szív tortát egy szám tortát és egy könyv tortát. Holnap a kedves férjemnek szülinapja van , úgy hogy reggel korán hívni fogom telefonon és a meglepetés az csak pénteken lesz, és szombaton megyünk Ausztriába szülinapozni a nagy családdal Mamiékkal (Tibi ausztriai szüleihez), mert ő most 1o-kén töltötte a 7o. évét és azt kerték, hogy együtt ünnepeljünk.
Ha az Úr is úgy akarja akkor úgy lesz!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Ahhoz kepest hogy a gyerekek kirepultek eleg mozgalmas az eleted.Viszont ezt a "honvagyat" az ures feszek szindromanak nevezik,s ugy latszik mind atesunk rajta.En is meg mindig harcolok.Jo lenne kepeket latni arrol a sok tortarol.Adjon az Ur jo elomenetelt mindenhez.
Iri édes!nagyon köszönöm,és akor csinálok képet is,Boriska
Anyucim....a nagy család??és én??:( engem kifelejtettél:):*
Megjegyzés küldése